2018. január 21. vasárnap. Jelenleg 19925 tagja van közösségünknek.

Egri László, egykori hallgatónk rangos elismerést kapott



2017.12.12. 09:51 | Utoljára módosítva: 2017.12.12. 09:51 Tulajdonos: Központi Alumni Portál
Egri Lászlót 2017 márciusában egyhangúlag választották meg újabb négy évre a Kortárs Költő Liga irodalmi szervezet vezető teendőinek ellátására, amely pozícióját 2013 óta tölti be.

Az idei évben rangos elismerést, Művészetpártoló díjat nyert el, amelyet Székesfehérváron vehetett át nyáron. 2017-ben Egri László rendkívül termékeny volt a tudományos kutatás terén, négy tanulmánya jelent meg, amelyek a hajdúszoboszlói kötődésű Bieliczky Joó Sándor költői munkásságát analizálták magas szakmai igényességgel. Vezetésével sikeresen zajlott le az országos szinten meghirdetett Emlékerdő elnevezésű verspályázat. 2016 év végén megjelent verses mesekönyve (Szúnyog Szabi) a 2017-es esztendőben több irodalmi sikerlistán is aranyérmes helyezést ért el. Megjelentette 2017 novemberében a Polikróm művészeti folyóirat tizedik, jubileumi lapszámát. A költő műveiből idén is több városban rendeztek felolvasóesteket. 

A fentiekben megnevezett érdemei miatt Egri László költőt „Év Fiatal Művésze” elismeréssel jutalmazta a Magyar Művészeti Kör. 

Egri László Nyírbátor város szülötte. Négy szépirodalmi könyve és tizenegy tudományos publikációja jelent már meg. Többszörös sikerlistás szerző, a Cédrus-díj kurátori feladatai mellett a Polikróm kulturális folyóirat alapító-főszerkesztője. Eddig elnyert díjai: Év Felfedezettje (2013), Fiatal Költők Kulturális Követe (2016), Művészetpártoló díj (2017), Év Fiatal Művésze (2017). Művészeti pályája mellett tanítással foglalkozik, egy hajdúszoboszlói középiskola intézményvezető-helyettese.

Forrás: diszpolgar.hu